A beígért bejegyzések elmaradtak. Mert lusta disznó vagyok! Meg feledékeny is. Ha nincs Gábor úton, hát komolyan nem jut eszembe! De szerencsémre Ő és blogja van, él. Életet, reményt, kihívást visz bele az írásaiba. Volt szerencsém Gábort megismerni a 2017-es Piros 85 alkalmával, igaz csak együtt utaztunk. Kissé szomorkásan, sikertelenül. Itt az idő, ismét a Pirosra készülök, lehet javítani!
Szerettem volna ultrafutóvá válni, legalább egy pillanatra, gondolatra. Nagy reményekkel, bizalommal és akarattal tervezgetem a 200 kilométer feletti távokat, de eddig még mindig nem jött össze. de a mai fejemmel már sokkal bizonyosabb vagyok benne, hogy sikerülni fog! Eljön, eljött az ideje. Mindenhez kell idő. Az idő edzéseket, szorgalmat, akaratot, hitet, bizalmat, alázatot jelent. 2018-ban egy feladott Balaton kör után, új kihívásnak és lehetőségnek a Korinthosz 160 nevű rendezvény, kvalifikációs verseny adott reményt. Nagyon hittem a felkészülésben, éreztem, hogy most meglehet, ha oda tudom tenni magam. Csak az volt a célom, hogy egy álomhoz közelebb érjek. Felkészültem, készítettem időtervet, bevontam egy barátomat kísérőnek. Krisztina pedig továbbra is teljes mellszélességgel ott van mindig mellettem. Gyönyörű az élet, boldog ember vagyok.
Szekszárd-Baja-Szekszárd. Nem tudok elmenni a verseny mellett szó nélkül. Az, hogy dobogóra állhattam és sikerült a Spartathlon szintidőt megfutnom óriási erőt adott, és pici űrt is. Mert igazából erről csak álmodoztam, nem voltam felkészülve arra, hogyha tényleg mehetek majd, akkor hogyan is lesz. Újra felvetődött a kérdés bennem, hogy alkalmas vagyok rá? Megértem erre? A futásaim alkalmával meditatív állapotba kerülök, hamar megjött a válasz. Még nem. Még nem, de van egy évem a felkészülésre. Ha minden jól megy, pontosan és elégségesen leszek a "nagy" kihívásra. Megnyugodtam.
De nem ez az a dolog, ami miatt nem mehetek el szó nélkül. Maga a verseny és a körülmények azok, amik teljesen lenyűgöztek! Olyan emberekkel kerültem egy légtérbe (igen a futótér szűk mezsgyéjén mozgok), hogy szemem-szám csak tátottam. Számomra hihetetlen ez a környezet, ez a társaság.
A körítés mellé, a frissítőpontok és személyzete, a bankett.... ultrafutók, nagyágyúk, példaképek hada. Örök emlék.
Most a felkészülésem picit dombos, terepes irányba megy a Piros miatt. Érzem is a lábaimban, hogy milyen gyenge vagyok. Edzeni kell a szintekre! Edzői útmatatás segítségével készülök. óriási terhet vesz le a vállamról. Az a trükk, hogy nem kell a versenyek előtt azon izgulni, hogy megtettem-e mindent? Jól csináltam-e? Formába hozás hogyan sikerült? egyszerűen elfogadom és hiszek benne! És szerencsére érzem is, hogy jól csináljuk! :)
Ha nem felejtem el, azért a az idei Piros után jelentkezem magamnak!
Teljesen kiment a fejemből, hogy az elmúlt két évben a Kinizsi Százason sokat javítottam a teljesítési időimön. Közel vagyok a 13 órához. Az idei volt a hetedik próbálkozásom, hihetetlen! Telik az idő.
Összességében egy boldog és pozitív dolgokat meglátó emberré lettem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése