Te lusta disznó!! De inkább mindig pozitívan gondolkodjunk, lássuk meg a jót mindenben!

A beígért bejegyzések elmaradtak. Mert lusta disznó vagyok! Meg feledékeny is. Ha nincs Gábor úton, hát komolyan nem jut eszembe! De szerencsémre Ő és blogja van, él. Életet, reményt, kihívást visz bele az írásaiba. Volt szerencsém Gábort megismerni a 2017-es Piros 85 alkalmával, igaz csak együtt utaztunk. Kissé szomorkásan, sikertelenül. Itt az idő, ismét a Pirosra készülök, lehet javítani!
Szerettem volna ultrafutóvá válni, legalább egy pillanatra, gondolatra. Nagy reményekkel, bizalommal és akarattal tervezgetem a 200 kilométer feletti távokat, de eddig még mindig nem jött össze. de a mai fejemmel már sokkal bizonyosabb vagyok benne, hogy sikerülni fog! Eljön, eljött az ideje. Mindenhez kell idő. Az idő edzéseket, szorgalmat, akaratot, hitet, bizalmat, alázatot jelent. 2018-ban egy feladott Balaton kör után, új kihívásnak és lehetőségnek a Korinthosz 160 nevű rendezvény, kvalifikációs verseny adott reményt. Nagyon hittem a felkészülésben, éreztem, hogy most meglehet, ha oda tudom tenni magam. Csak az volt a célom, hogy egy álomhoz közelebb érjek. Felkészültem, készítettem időtervet, bevontam egy barátomat kísérőnek. Krisztina pedig továbbra is teljes mellszélességgel ott van mindig mellettem. Gyönyörű az élet, boldog ember vagyok.
Szekszárd-Baja-Szekszárd. Nem tudok elmenni a verseny mellett szó nélkül. Az, hogy dobogóra állhattam és sikerült a Spartathlon szintidőt megfutnom óriási erőt adott, és pici űrt is. Mert igazából erről csak álmodoztam, nem voltam felkészülve arra, hogyha tényleg mehetek majd, akkor hogyan is lesz. Újra felvetődött a kérdés bennem, hogy alkalmas vagyok rá? Megértem erre? A futásaim alkalmával meditatív állapotba kerülök, hamar megjött a válasz. Még nem. Még nem, de van egy évem a felkészülésre. Ha minden jól megy, pontosan és elégségesen leszek a "nagy" kihívásra. Megnyugodtam.
 De nem ez az a dolog, ami miatt nem mehetek el szó nélkül. Maga a verseny és a körülmények azok, amik teljesen lenyűgöztek!  Olyan emberekkel kerültem egy légtérbe (igen a futótér szűk mezsgyéjén mozgok), hogy szemem-szám csak tátottam. Számomra hihetetlen ez a környezet, ez a társaság.
 A körítés mellé, a frissítőpontok és személyzete, a bankett....  ultrafutók, nagyágyúk, példaképek hada. Örök emlék.
Most a felkészülésem picit dombos, terepes irányba megy a Piros miatt. Érzem is a lábaimban, hogy milyen gyenge vagyok. Edzeni kell a szintekre! Edzői útmatatás segítségével készülök. óriási terhet vesz le a vállamról. Az a trükk, hogy nem kell a versenyek előtt azon izgulni, hogy megtettem-e mindent? Jól csináltam-e? Formába hozás hogyan sikerült? egyszerűen elfogadom és hiszek benne!  És szerencsére érzem is, hogy jól csináljuk! :) 
Ha nem felejtem el, azért a az idei Piros után jelentkezem magamnak!
Teljesen kiment a fejemből, hogy az elmúlt két évben a Kinizsi Százason sokat javítottam a teljesítési időimön. Közel vagyok a 13 órához. Az idei volt a hetedik próbálkozásom, hihetetlen! Telik az idő.
 Összességében egy boldog és pozitív dolgokat meglátó emberré lettem.  :)

Futó lettem. 2016-ban a Piros 85 terepfutó rendezvény rajtjában úgy indultam el, hogy ma elválik, futó leszek-e.    Futó lettem. Azóta sok kilométert tettem a lábaimba, rengeteg sportoló, futó ismerőssel hozott össze a sors. Ma, mikor a Piros 85 terepfutóverseny 2017-es megmérettetésére készülök. Ma, mikor File Balázs beszámolóját elolvastam a lengyelországi versenyéről, melyre mi is készülünk. Ma, mikor a Piros 85 tavalyi eredménylistáját böngészgetve tervezem az ideji teljesíthetőségem határait. Ma, mikor érzem hogy futó vagyok. Jó érzés!
 Túl vagyok ebben az évben egy 24 órás, egy 36 órás és egy 6 órás versenyen is. Igaz, a tervezett 200 kilométert még nem sikerült elérnem, de ott van a lábaimban, a fejemben. Bizton állíthatom, hogy 2018-ban sikerülni fog!  Ritkán írok, mert elfelejtem, hogy itt vagyok.  De tényleg igazi örömfutó lettem.

A betyárját! Több éve nem írtam, pedig a hegymászás megmaradt komoly szenvedélynek.  Közben síelni is megtanultam, micsoda jó kis sport a friss levegőn!
 De a lényegesebb dolog, hogy Dani barátommal beneveztünk egy félmaratoni távra, így a futásokat is komolyabban kezdtem venni. Illetve azt hittem :)  Az esztergomi félmaraton után át kellett gondolnom a dolgokat a futással, edzéssel, teljesítménnyel kapcsolatban. És sikerült!  A chifutás, és a futótechnika olvasmányai után, átgondolva az edzések, mozgások lényegét, igazi örömfutásokat tartok!  Ezekről a változásokról is szólnak majdan az elkövetkező írásaim, nagy -nagy elszántsággal, motivációval feltöltődve!

kinn a természetben

                           Minden lehetőség adott arra, hogy kimenjünk a természetbe.

Mit is jelent ez számomra? Azt jelenti: csak ki kell mozdulni a szobából, kilépni az utcára, elsétálni a legközelebbi nyugodt, tisztább levegőjű, zajmentesebb helyre. Lehet ez erdő, domb, völgy, liget, vagy egyszerűen a lakott terület széle. Mindegy hová indulunk, csak menjünk ki a szabadba! Az akarat legyen meg, amivel legyőzzük a lustaságot, engedjétek meg, hogy ideszúrjak egy idézetet kedvenc sportolómtól ( vagy kétszáz kedvencem van :) )

„Merjetek nagyot álmodni! Higgyétek el, én is szeretek lustálkodni, de ez azért fontos, mert az embernek így újra lesz mit legyőznie!”

Legyőzve a lustaságot máris sokkal jobban érezhetjük magunkat! :)

2011 meghozta a lehetőséget számomra a hegymászásra is. Érdekes dolog ez egy alföldi manusznak!  :)

 Nyáron nekivágtunk a Tátrának, legyőztem a tériszonyt, amitől  féltem hogy esetleg elkap.
Sikeres mászás 2400 méter fölé (Furkota-csúcs), s jöhet a következő!

Egy hónappal később megtámadtuk az Alpokat!  Célunk a 3250 méteres magasságban lévő Ankogel  csúcsa, melyet röviden fogalmazva, nagyon nehezen hódítottunk meg, közel 40 kilométert megtettünk oda-vissza. A túrákat kielemezve, átgondolva a további terveket, fogalmazódott meg bennem, illetve vert gyökeret az a gondolat, hogy edzeni, felkészülni kell a következő, még keményebb hegymászásra, túrára.
 Mert a sikerhez elengedhetetlen a felkészülés!

Most térnék vissza a kezdeti gondolatsorokra: motivációra van szükség mindenhez!
Ha semmi motivációt nem találunk az élethez, akkor jön a depresszió, lustaság, levertség, betegség.
 Ne hagyjuk el magunkat sem tizenévesen, sem pedig ötvenhez közeledvén, de azon túl sem!
Példát láttam a Tátrában, mikor lihegve, pihegve megálltunk 2200 méter magasságában hogy kicsit összeszedjük magunkat. Két idősebb túrázó bácsi előzött meg bennünket, éppen csak azért álltak meg, hogy pár szót váltsunk magyarul, hát kicsi büszkeséggel mondták el, hogy 70 éven felül vannak (72 és 75), majd nem kis megalázással hagytak faképnél bennünket :)
Ez is sokszor megfordul a fejemben, hogy a sportmúltból nem lehet építkezni a testünknek, csak a lelkünk tud erőt meríteni belőle.
A sport bármilyen formáját értékelnünk kell, de fontosnak tartom a szabad levegőn végzett mozgás elengedhetetlen szükségességét! Nem elég a szoba oxigénjét elfogyasztva lihegni, és az oxigénhiányos levegőben tompuló aggyal elégedetten bólogatni a tükörbe, igen ez jól esett! Volt idő, mikor 100 métert is autóval tettem meg, pedig sportoltam is. Most ha tehetem akár egy órát is gyalogolok inkább, és szereztem jó hátizsákot, hogy ne a nejlonszatyrot kelljen cipelnem. Mellékesen hátizsák.  Csak annyit róla, hogy az iskolatáskának is használt zsákokkal próbaképp sétálgattam, közel két óra után a hátam is, a vállam is kikészült, rossz súlyelosztás, kényelmetlen viselet. Jó minőségű hátizsákkal, jól elosztva a dolgokat benne, akár hajnaltól estig lehet vele sétálgatni, persze nem megfeledkezve az energia és a folyadék pótlásáról :)
 Kezdő bejegyzésemet befejezvén, irány egy kis kocogás a szitáló esőben, ami egyáltalán nem zavaró!  Ami veszélyes lehetne a nagy szél, de nem mozdul a levegő, így indulok :)